Bodor Pál (Diurnus)

Bodor Pál 1930 július 28-án született Budapesten, a nagyapja, a nyilasok meggyilkolta léczfalvi Bodor Pál (1873-1944 decembere) igazgatta „Siesta” szanatóriumban. Melyről József Attila, Babits Mihály miatt is tudunk. A székely nemes nagyapa 1926-ig az erdélyi Színházpártoló Egyesület elnöke és mecénása volt. Gyilkosát a Népbíróság ítélte el.
(A Siesta: a mai Onkológiai Intézet, Kékgolyó u..)

Szüleihez Temesvárra tanulmányai megkezdésekor tér vissza. A piaristáknál érettségizik. Itt lapot indít (Gaudeamus), melyet az enyedi Bethlen Kollégiumban, a váradi Orsolyáknál, a Magyar Népi Szövetség ifjúsági szervezeteiben is terjesztenek, számos későbbi szerkesztő, író, költő indul itt.

1945-46-tól az MNSZ bánsági, tartományi ifjúsági sajtófelőse. Sütő Andrással együtt szerkeszti a „Petőfivel” c. ifjúsági MNSZ-kiadványt. Az MNSZ lapját, a Romániai Magyar Szót tudósítja 17 évesen Temesvárról, majd érettségi után, 1948-tól Zsil völgyi vasútépítő ifjúsági táborból, ahol bányászok robbantó csapatában dolgozik.

Felvételizik a bukaresti Tudományegyetemen filozófia-lélektan szakon, a legjobbaknak járó rektori kézfogással veszi fel, de a Magyar Szó szerkesztőségében rádöbben, hogy a románul végzett elemi és középiskolai tanulmányai (a piaristáktól megvonták a magyar nyelvű tanítás jogát) károsították anyanyelvében. Lemond riporteri állásáról és 1948 végén átiratkozik a kvári Bolyai Tudományegyetemre, hogy legalább az egyetemet az anyanyelvén végezze.

 

1948-51-ben a kvári napilapnál, az Igazságnál dolgozik. Szerencséje van: főszerkesztője Gáll Ernő egyetemi tanár, jó szemű, jó tollú szociológus, filozófus, majd Kovács András, a bözödujfalui szombatosok történetének alapos, írói fölidézője. 1951-től 1967 februárjáig az Írószövetség kolozsvári irodalmi-művészeti hetilapjának, az Utunknak a szerkesztője, majd szerkesztőségi főtitkára. 1956 szeptemberében, 26 évesen az elsők között van, akik a romániai magyar értelmiségiek erélyes csillapítására Kolozsvárra vezényelt Miron Constantinescu KB-titkárral rendezett kétnapos ülésen keményen bírálja az általános és a kisebbségi állapotokat.

 

Az Utunknál első főszerkesztője Gaál Gábor. Kollégái és a lap munkatársai, szerzői: a romániai magyar irodalom színe-java. 1964-től átveszi a halódó Gaál Gábor irodalmi kör vezetését, rövid idő alatt a romániai magyar szellemi élet egyik legpezsgőbb és legnépesebb fórumává teszi; itt és ekkor indult Farkas Árpád, Vári Attila, Király László, Magyari Lajos, Csiki László, Cs. Gyimesi Éva – jó részük első könyvét Bodor Pál adja ki a Forrás sorozatban, amikor az Irodalmi Könyvkiadó bukaresti nemzetiségi főszerkesztője (1967 februárjától), s évi 10-12 kötetet ad ki e sorozatban.

A kiadónál a (romániai) magyar, német, szerb, horvát, ukrán, szlovák, török, tatár, jiddis nyelvű könyvek kiadásért felel. A kiadó 90 %-ban román műveket ad ki.

 

A kiadó az előző évben, ’66-ban mindössze 50, 1969-ben már 122 könyvet ad ki magyarul. Felkarolja és finanszírozza a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon kötetsorozatának kiadását (nemrég jelent meg a 4. kötet), és ami ennél jóval nagyobb jelentőségű, szerződéskötéssel vállalja Szabó T. Attila akadémikus Erdélyi Magyar Szótörténeti Tára munkálatainak finanszírozását és kiadását. (A XI. kötet nemrég jelent meg a budapesti Akadémiai Kiadónál.) A romániai magyar könyvkiadás kiterjed ekkor a művészettörténeti, zenetörténeti, lexikográfiai stb. presztizsművekre.

Ekkoriban a romániai magyar irodalom alig terem regényeket. Érthető: a rövid műfajokban elkerülhetők a legkényesebb nemzetiségi, társadalmi, politikai, gazdasági kérdések. A kisebbségi szerzőnek egyébként anyagi kitartása sincs a terjedelmes művekhez, s annak a kockázatnak a vállalásához, hogy két-három-öt évi munkáját végül ki sem adják. Egyszerűbb novellákat, karcolatokat írni, darabonként megjelennek a lapokban, aztán kötetet lehet szerkeszteni belőlük, a tucatnyi novellából néhányan kidob a szerkesztő és a cenzor, de mégis lesz kötet belőle. Bodor az általa legtehetségesebbnek tartott magyar novellistákat fölkeresi, és közli velük: nem írhatnak olyan „rossz” regényt, hogy ki ne adja. (Ez persze nagyon rövidre fogva a levelezéséből kideríthető stratégia.) A kiadó 1969-es tervébe már 22 erdélyi magyar regény kerül.

 

Szövetségeseivel együtt megkezdi a harcot az önálló nemzetiségi kiadó megteremtéséért, 1970 januárjában megalakul a Kriterion Kiadó, melynek első magyar főszerkesztője.

Mivel az ő jelöltje az igazgatói tisztségre Domokos Géza, akit ki is neveznek, Bodor Pál könnyű szívvel vállal másik úttörő munkát: a televízió magyar és német műsorainak lesz a főszerkesztője 1970 májusában, és marad lemondásáig, 1979 szeptember 15-ig. A heti 20-25 perces magyar műsort az első két esztendőben heti 180 percesre növeli, erős szerkesztőséget teremt, jó szerkesztői, rendezői, operatőri kart. Hétfő délutánra teszi a műsort, mert ekkoriban a Magyar Televízió hétfőn szünetelt, tehát egyrészt a magyar határhoz közelebb lakó romániai magyarok (Szatmár, Várad, Arad, Temesvár övezetében) rákapcsolnak a romániai magyar adásra, másrészt esélye van annak is, hogy a magyar oldalon is akadnak nézői. (Ez be is bizonyosodik, a magyarországi sajtó is ír a műsorról.

Ottléte alatt 21 önálló játékfilm, tévéjáték, stúdióra alkalmazott színházi előadás jellemzi a műsort: adásidőben elnéptelenednek a magyarok lakta települések egész Erdélyben.

Elsősorban az adásnak írott forgatókönyvek, vagy adaptált szövegek táplálják ezt a műfajt – Harag György, Taub János, Fischer István, Szabó József, Tömöry Péter, Sugár Teodor, Kincses Előd, Bokor Péter (és számos tehetséges fiatal román rendező – Leonard Popovici, Dan Grigore Popa, Ion Moisescu) rendezésében. Többek között Sütő András, Tomcsa Sándor, Méhes György, Deák Tamás, Huszár Sándor, Nagy István, Bajor Andor, Páskándi Géza neve szerepel a szerzőké között. (A Páskándi Géza novellájából Fischer István forgatókönyve alapján – és rendezésében – készült játékfilmet a szerkesztőség a többszöri letiltás után csak húsz év késéssel, az 1990-es fordulat után mutathatta be). Adaptáltak televízióra Tamási Áron, Caragiale, Csehov, Pirandello stb. műveket is.

Szociográfiai tényfeltáró dokumentumriportjaik visszhangja egészen kivételes. A szociológus Pavel Cimpianu a barcelonai szociológiai kongresszuson mutatja be Csép Sándor egykézésről szóló, a budapesti Magyar Televízióban is bemutatott, nagyszerű kalotaszegi dokumentum-filmjét. Az erdélyi magyarok megtanulják a szerkesztők, riporterek, rendezők nevét: Vári Attila, Labancz Frida, Máthé Éva, Józsa Erika, Csáky Zoltán, Aradits László, Cselényi László, Simonffy Katalin, Tomcsányiné Jakab Mária, Huszár Irma, Mag Péter, Boross Zoltán, Fischer István, Ferencz Zsuzsa, Galbács Pál nevét.

A műsor úttörő a táncház mozgalom terjesztésében, az erdélyi magyar szellemi nagyságok filmes idézésében és megörökítésében (dokumentumfilmek, interjúk, portrék készülnek Kós Károlyról, Molter Károlyról, Szemlér Ferencről, Franyó Zoltánról, Bözödi Györgyről, a festőművész Incze János Désről, zsögödi Nagy Imréről, a színész Kovács Györgyről és Vadász Zoltánról, a tudós Kelemen Árpádról és még bőven sorolhatnánk.

Van saját kabaréműsoruk (Tapsoljuk Váradot, Kolozsvárt, Vásárhelyt), kvíz-műsoruk (adás-vezető: Csép Sándor).

Megteremtik a romániai magyar könnyűzenei „újraindulásának” alapjait (Siculus Fesztivál Székelyudvarhelyen, Boross Zoltán, Tamás Gábor, később Józsa Erika, Feczkó Zoltán munkássága).

Sokat foglalkozik a folklorral (László Ferenc, Simonffy Katalin: Tiszta forrásból), a folklor-alapú néptánc és kórusmozgalommal (a marosvásárhelyi Maros Együttes, volt Székely Népi Együttes, a jobbágytelki együttes stb.)

Sorra veszik a jelentős, nagy hagyományú iskolákat, kollégiumokat (a volt zilahi Wesselényi kollégiumot, az enyedi Bethlen kollégiumot, a vásárhelyi Bolyai kollégiumot stb.)

Az adást sokszínűsége, sok műfajúsága fiatal román operatőrök, rendezők számára is vonzóvá teszi. Átcsábítja a bufteai filmgyárból a kiváló Lukács Zsizsi vágónőt, de mellette jeles, magyarul nem is tudó vágónők (Eugenia Silisteanu) is kitűnően végzik munkájukat.

A gyártás, szervezés is jó: Schwachter Ernő, Aurel Stoica, Miklós Gina tették a dolgukat.

Végeredményben a Román Televízió Magyar Adása megerősítette a romániai magyarság nemzeti önérzetét, tekintélyt szerzett, rádöbbentette a romániai magyarokat Gimesközéploktól Nagyszentmiklósig , hogy együvé tartoznak. A moldvai csángóknak is nagy élmény volt, hogy a Román Televízió I. csatornáján hétfő délután három óra hosszat magyarul beszélnek, énekelnek, táncolnak.

Ehhez tudni kell, hogy eredetileg ez a műsor kirakati engedményként indult abban a bizonyos heti 20-25 percben: politikai-gazdasági híradóval, és némi nótával, csárdással.

 

1976-ban nyújtja be első lemondását – egyrészt úgy érezte, hogy lábra állította a szerkesztőséget és a műsort, amelynek karaktere kialakult, nincs miért továbbra is heti hét napot és 100 órát a televízióban töltenie, másrészt nagy csalódása volt, hogy amikor második preinfarktusa után hosszabb betegszabadságon volt, a legfontosabb műsorfolyamok elakadtak, a szerkezet leállt, műsorismétlések és adásidők átengedése fordult elő sűrűn, még csak előkészületek sem voltak új tévéjátékok, játékfilmek és adaptált színházi előadások készítésére.

 

1977 decemberében megtalálta a lakásán a különleges vételi erejű lehallgató berendezést. Öt szerkesztőségi kolléga utcai sétán figyelmezteti, hogy figyelik. 1978-79 telén pesti látogatásakor kipuhatolja, hogy megértéssel fogadnák-e, ha áttelepülne. 1979 őszén elbúcsúzik a televíziótól, szeretne az Utunk vagy a Korunk bukaresti szerkesztője lenni, e helyett az Előre c. napilaphoz helyezik. Normája havi 54 gépelt oldal, döntően „terepanyag”, azaz riport. Egyetlen tilalom köti a kezét: a nemzetiségi kérdésről nem írhat. Ez olyan súlyos tilalom, hogy felszólalását a „magyar tanács” ülésén meghamisítva közli a lap. 1981-ben leszázalékoltatja magát, betegnyugdíjba vonul.

 

1983-ban tavaszán érkezik Budapestre, még nem reméli, hogy végleg. Május elsejétől a Magyar Nemzet munkatársa, és sokat publikál az Élet és Irodalomban és egyebütt. 1985 január első napjaiban kezdi meg (Jovánovits Miklós és Soltész István kezdeményezésére) minden napi Diurnus rovatát, mely rövidesen igen népszerű. Van nap, amelyen Diurnus mintegy száz levelet kap. Megválasztják a Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának elnökévé. Az Alapítvány a lap társtulajdonosa. Lemond, amikor nem sikerül keresztülvinnie, hogy versenytárgyalásos, pályázatos módon privatizálják a lapot. 1990 végén feladja rovatát, majd felmond. Fölveszik a Népszabadsághoz. 1991-ben a küldöttek közgyűlése titkos szavazással megválasztja a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökévé. 1993-ban lemond, mert elégedetlen teljesítményével. Rövidesen megválasztják az Európai Újságírók Szövetsége addig valójában nem is igen létezett magyar tagozatának elnökévé. Működő szervezet lesz, 1996-ban első ízben rendezik Budapesten az EUSZ kongresszusát – a külfödi sajtó szerint kb. 38 éves fennállása alatt ez volt a szervezet legsikeresebb kongresszusa. 1998-tól a tagozat t. elnöke.

1993 őszén súlyos gépkocsibaleset éri, felépül, rovatát azonban rövid ideig folytatja a Népszabadságnál, áttér a heti egy írásra (Ötödnapi tárca) amellyel elégedetlen. 1994 őszén kéri a nyugdíjaztatását. Közben megválasztják a Független Magyar Művészeti Alapítvány Kuratóriumának elnökévé.

 

Regényeinek zöme a televíziótól való távozása után jelenik meg. Az erdélyi szászok sorsa áll a • Svájci villa c. , 500 oldalas regényének középpontjában. Mint a Köln-Weimar-Bécs székhellyel működő Böhlau Kiadó egyik tanulmánykötete megállapítja, ez az első, jelentős magyar irodalmi mű az erdélyi szászokról. Három magyar kiadást ért meg (Kriterion, Magvető, Babits Kiadó) és két német Kiadást (Argumentum, Oberbaum-Berlin).

 

Kék folt című, kriminek álcázott kisregénye a Kriterionnál (1979) és a Magvetőnél(1981) jelent meg, összesen mintegy 50 ezer példányban, s 2006-ban a könyvhétre újra kiadja a Szaxum. Egy váradi magyarzsidó lány rejtélyesnek tűnő haláláról írott, kriminek álcázott regény.

 

Fél élet című, önéletrajzi ihletettségű regénye A lány aki nincs c. kötetében jelent meg a Kriterionnál, majd a Hogyan kell kastélyt építeni című, három kisregényt tartalmazó kötetében a Szépirodalminál. Lényegében arról szól, miért vonzották a baloldali eszmék a temesvári magyar gyerekembert és ifjút.

 

A Szépirodalminál megjelent kötet címadó kisregényének (Hogyan kell kastélyt építeni?) ürügye az árkosi kastély története, azon belül az a küzdelem, amelyet hőse a rohamosan tönkremenő Szentkereszthy kastély megmentéséért vív.

 

E kötet harmadik kisregénye A főnök leánya – romániai viszonyok között egy magyar vezető ember családi életét, titkolt konfliktusait tárja fel.

 

Föltehetőleg Apám könyve – avagy haldoklás anyanyelven c. kisregénye a kedvenc könyve. Eddig három kiadása jelent meg (Kriterion, Magvető, Balassi). Első kiadása 42 verset is közöl.

Fontosabb, egyéb könyvei a hat, fent felsorolt regényén kívül:

Első könyveit nem sokra tartja – a csak levonatban megőrzött, Sárkányeregető ének című, betiltott első verseskötete, az Égetett agyag c. verseskötete (ifjúsági Kiadó), a Két arasszal az ég alatt c. publicisztikai kötete, a Tengerpart az udvaron c. riportkötete, de még a Kriterionnál 1971-ben megjelent Monológ zárójelben c. „röplapok versben, prózában” c. kötete is szerinte nem fontos.

Valamelyest már vállalja, nyilatkozatai szerint, a következőket:

• A meztelen lány, versek, Ifjúsági Könyvkiadó, Kvár, 1969;

• Add magad hozzá a világhoz, parafrázisok versben és prózában, Dacia, Kvár, 1975;

• Elszaporodtak a kenguruk, Dacia, Kvár, 1982;

• Szélmalomjáték – Tallózás régi és újabb (51-82) feljegyzések között , Kriterion, 1983;

• Az olvasás ihlete (Irodalmi napló – esszék) Magvető, 1988;

• Hazába kiáltott szó, irodalmi és közírói tárcák, Magvető, 1989;

• Exodus a Vaskapun át (álnéven, a bécsi Galéria-nál, a romániai kisebbségi sorsról) 1989-ben

• A hisztéria szükségállapota (a fenti könyv újraírva) Szabad Tér Kiadó, Bp., 1990;

• Erdélyi portrék (Erdélyi Lajos fotóihoz—Petőfi Irodalmi Múzeum 1991)

• A kíváncsiság mestersége – irodalmi újságírás-tankönyv, HQD, III. kiadás 2004;

• DIURNUS, 365 jegyzet a régi Magyar Nemzetben (1985-90), Lengyel László előszava, Csiki László utószava, Szigethy András szerkesztése és bevezetése, Kaján Tibor rajza, HQD 2004

Számos fordításkötete jelent meg: T. Mazilu (két regény), Pop Simion, Cezar Petrescu, Remus Luca, Laurentiu Fulga, Gica Iutes, D. Sararu, I. Peltz, Dimos Rendis regényét, Geo Dumitrescu válogatott verseit stb. fordította le.

Díjai:

Déry Tibor díj (1988), Opus-díj (1989), Fehér rózsa díj (1993), Szaabó Zoltán emlékdíj (1994), Demény Pál emlékérem (1994) Aranytoll (1996), Kisebbségekért-díj (1996), Magyar Lajos díj (1997) Pulitzer Életmű emlékdíj (1999), Szabad Sajtó Életmű-díj (2003).
Romániában az Írószövetség költészeti díja (1969) és prózai díja (1981).

Kitüntetések:

A Magyar Népköztársaság Csillagrendje (1989)

A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1998)

A Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje (2002)

Bodor Pál

a kuratórium elnöke